Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a rendvédelmi érdekképviseletek utóbbi időben megmutatkozó fenyegetőzése fokozódó kockázatot jelent, ezért szükséges lenne a társadalom "békés tagjainak jogai és szabadsága védelme érdekében" a vonatkozó jogszabályokat módosítani.
A fegyveres és rendvédelmi dolgozók érdekképviseleteinek fellépése a legutóbbi időben alkalmas lehetett arra, a társadalom egy jelentős részében félelmet keltsen, az állambiztonságba és a közrendbe vetett hitet megingassa - mondta az alkotmányjogász az MTI-nek.
Mint megjegyezte, az elmúlt időszakban több szakszervezeti vezető is arra utalt megszólalásában: ha nem teljesítik követeléseiket, annak előre nem látható, súlyos, adott esetben kontrollálhatatlan következményei lehetnek. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke május 9-én, a belügyminiszterrel folytatott informális megbeszélést követően újságírók előtt például azt mondta: elkövetkezhet az az idő, amikor a szakszervezeti vezetők nem tudják egy-egy demonstráció békés jellegét biztosítani.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint itt már sokkal többről van szó, mint érdekképviseletről, a jelek szerint ugyanis egyes szakszervezeti vezetők "már nyílt politizálást folytatnak". Holott - mint rámutatott - az alkotmány egyértelműen rögzíti, hogy a rendvédelmi dolgozók politikai tevékenységet nem folytathatnak. Mint leszögezte: alkotmányos értelemben a szakszervezetek feladata, illetve jogi mozgástere a munkavállalók érdekeinek képviselete, nem pedig politikai szerepvállalás útján a mindenkori kormány megdöntése.
Hiányzik a számonkérhetőség, a szankció, ezért módosítani kellene a sztrájktörvényt, a szakszervezetekre vonatkozóan a munka törvénykönyvét, valamint az egyes hivatásrendekre vonatkozó jogszabályokat - mondta az alkotmányjogász. Mint magyarázta, vannak olyan hivatásrendek, ahol el kell fogadni, hogy az érdekek védelmére csak korlátozott jogkörök állnak rendelkezésre.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.