A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a korábbi hírekkel ellentétben a fiú nem 10, hanem 12 éves volt, s az eddigi ismeretek szerint fürödni ment a folyóba, amelyben elmerült, majd eltűnt. A szerencsétlenült járt gyereket harminc tűzoltó, rendőr és speciális mentő kereste, de segített a kutatásban egy sárkányrepülős is - tette hozzá. A fiú holttestére háromórás keresés után találtak rá. A baleset körülményeit a rendőrség tovább vizsgálja - mondta az MTI-nek Vezendi Jánosné.
Megtalálták a Sebes-Körösben elmerült fiú holttestét
Megtalálták a holttestét annak a komádi fiúnak, aki csütörtök délután tűnt el a Sebes-Körösben - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy az MTI-vel.
Kátai-Németh Vilmos bemutatta gyermekvédelmi helyettes államtitkárát
Trump egy iráni atomlétesítmény elleni csapással fenyegetőzik
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Hatezer kalória, marhaszív, szájtapaszos alvás: Erling Haaland módszere túlmutat egy egyszerű diétán
Orbán szójátékkal jelentette be, hogy Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője
Szerződést bontott az MTVA a Hazajáró készítőivel
Az ő egyesületük szervezi a kitörés-túrákat.