szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szombaton a sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, nyugaton néhol zápor, keleten szórványosan zápor, zivatar is várható.

Vasárnap nyugaton és a középső országrészben eleinte több lesz a felhő, és helyenként kisebb eső kialakulhat, majd csökken a felhőzet, és kisüt a nap. Keleten ugyanakkor a napsütés mellett csak időnként növekszik meg a felhőzet, legfeljebb néhol lehet gyenge zápor. Az északnyugati szél többfelé erős, szombaton  olykor viharos lesz. Zivatarok környezetében átmenetileg szintén viharossá fokozódhat a szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 19, 24 fok között alakul.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kétséges Harry részvétele Fülöp herceg temetésén

Kétséges Harry részvétele Fülöp herceg temetésén

Torkán akadt a cseh külügynek egy pesti cseh filmfesztiválra szánt orbánozó videóüzenet

Torkán akadt a cseh külügynek egy pesti cseh filmfesztiválra szánt orbánozó videóüzenet

Bezárt a 120 éves Jeliszejevszkij élelmiszerbolt

Bezárt a 120 éves Jeliszejevszkij élelmiszerbolt