Múlt héten pénteken vert meg - állítólag minden előzmény nélkül - egy ismeretlen egy 25 éves férfit, miután ittasan betért a megyeszékhely egyik presszójába. A megvert férfi hazament, majd két nappal később, mivel erős fájdalmai voltak, orvost hívott, majd kórházba szállították. A rendőrséget a kórház értesítette a történtekről. A férfit meg kellett műteni, kivették a lépét, sérülései életveszélyesek voltak. A bántalmazót, egy 30 éves szekszárdi férfit, a rendőrök azonosították, majd elfogták. Az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított férfi kihallgatásán tagadott, az ellene indult eljárás során szabadlábon védekezhet.
Ki kellett venni a lépét egy kocsmában megvert férfinek
Két nappal azt követően fordult orvoshoz egy férfi, hogy megverték egy szekszárdi presszóban. Kiderült sérülése életveszélyes, ki kellett operálni a lépét. A brutális bántalmazót a rendőrök elfogták - értesült a HavariaPress.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.