A kapitányság Tímár utcai épületbe csütörtökön délután 5 óra körül csapott bele a villám. A villám feltehetően az épületen elhelyezett antennarendszerbe vágott bele, majd végihszaladt a vezetékeken. Az egész épületen végigfutott az áram, öten - köztük az ügyeletes tiszt, a panaszfelvevő és a kapus is - végtagzsibbadásra és rosszullétre panaszkodtak az eset után. A mentők öt embert - három férfit és két nőt - szállítottak megfigyelésre kórházba. A kórházba szállított rendőrök az éjszakát megfigyelés alatt töltik, ha komoly bajuk nem esett, pénteken hazaengedik őket.
Villám csapott a rendőrség épületébe, öten kórháza kerültek
A BRFK sajtóügyeletese azt mondta, vélhetően mind az öt sérült rendőr.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.