LMP: a Fideszhez közelállókra nem vonatkoznak a törvények

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz "személyre szabott" jogalkotást folytat, a párthoz közelállókra máshogy, vagy egyáltalán nem vonatkoznak egyes törvények – jelentette ki Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

  • MTI MTI
LMP: a Fideszhez közelállókra nem vonatkoznak a törvények

Azok után, hogy a Fidesz hadat üzent a "pofátlan végkielégítéseknek", háromszor is a Parlament elé hozott olyan törvényt, amely azok visszavételéről szólt, lesöpörte az LMP jogállami megoldását azzal kapcsolatban, miként  lehetne végkielégítéseket visszaperelni, a saját embereinek viszont olyan lehetőséget teremt, hogy ne vonatkozzon rájuk a 98 százalékos különadó - mondta a politikus a sajtótájékoztatón.

MTI / Soós Lajos

 

Vágó Gábor úgy fogalmazott: teljesen véget kell vetni ennek a "gyevi bíró-féle, személyre szabott" jogalkotásnak, mert mindenkire ugyanazoknak a törvényeknek kell vonatkozniuk. A politikus példaként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökét említette, azt kérve, hogy "az elbocsátásuk utáni járandóságukra" ugyanúgy vonatkozzon a 98 százalékos különadó.

Szavai szerint "az nem járja, hogy valakik több milliót vihetnek haza, mások pedig, akik előző jogalkotás során jogot szereztek arra, hogy akár 2 millió feletti összeget kapjanak sok évtized munka után, azok nem tehetik". Az LMP azt követeli a kormánypárttól, hogy a hétfői végszavazásnál vegye figyelembe az általa korábban hangoztatottakat - mondta Vágó Gábor.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.