Zugligeti rezidencia: egyelőre nem lehet behajtani a parkolóba a BRFK szerint

Sem a XII. kerületi önkormányzat, sem az amerikai nagykövetség nem jelezte hivatalosan a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, hogy bármilyen jogvita van közöttük a Zugligeti úti rezidencia előtti területtel kapcsolatban – közölte csütörtökön a BRFK. A rendőrség szerint amíg a helyszínen jelzőtábla tiltja a behajtást, addig az ott posztoló őrnek kötelessége ennek érvényt szerezni

  • MTI MTI
Zugligeti rezidencia: egyelőre nem lehet behajtani a parkolóba a BRFK szerint

 Váczi János XII. kerületi alpolgármester korábban blogjában számolt be arról, hogy az amerikai nagykövetség nem akarta újrakötni a decemberben megszűnt szerződését az önkormányzattal a nagykövetségi rezidencia előtti közterületre, a parkolót ennek ellenére "elkerítéssel foglalja".

 A kerület azt várja a külképviselettől, hogy nyissa meg a Zugligeti úti rezidencia előtti területet, vagy hosszabbítsa meg a vonatkozó közterület-foglalási szerződést, a fennálló féléves tartozását pedig mindenképpen rendezze – ezt már az MTI-vel közölte az alpolgármester.

 Az amerikai nagykövetség azt közölte az MTI-vel, hogy szerintük a nagyköveti rezidencia előtti terület nem tartozik a fennhatóságuk alá. Az Egyesült Államok diplomáciai képviselete hozzátette, hogy a területre való bejutással kapcsolatban a rendőrség adhat felvilágosítást.

Az MTI megkeresésére a BRFK-tól csütörtökön közölték: hivatalosan egyik oldalról sem jelezték a BRFK-nak, hogy jogvita lenne a nagykövetség és a kerületi önkormányzat között, ezért ameddig a helyszínen jelzőtábla tiltja a behajtást, az ott posztoló őrnek kötelessége ennek érvényt szerezni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.