Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egymillió forintra bírságolta a BKV-t a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), mert megállapítása szerint a cég által a 4-es metró beruházásához kapcsolódóan, a Baross tér felszíni rendezésére kiírt tenderen az ajánlatkérő a közbeszerzési törvény több pontját is megsértette. A KDB megsemmisítette az eljárást lezáró döntést; a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
Mint írták, a kért munka sokrétű, például el kell bontani a Thököly úton a villamosvágányt a Hernád utcáig, az új aluljáróban asztalos-, burkoló- és egyéb munkákat kell végezni, és négy liftet is be kell építeni. A felhívásra 5 ajánlat érkezett. A Stra-Masz 2011 konzorcium lett a nyertes 4,2 millió forinttal, a második helyen a Colas két cége által alapított konzorcium végzett 5 milliárd forintos ajánlattal. A legdrágább ajánlat összege meghaladta a 7 milliárd forintot.
Jogorvoslatot a Colas konzorcium kezdeményezett, több ponton támadva a nyertes ajánlatot. Első helyen állt az a kifogás, hogy a BKV kirívóan alacsony ajánlatot fogadott el nyertesnek. Az árak átlagához képest a nyertes ajánlat 24 százalékkal, míg a legdrágábbhoz képest 41 százalékkal volt alacsonyabb. A KDB véleménye szerint az ajánlatkérőnek indoklást kellett volna kérnie az árról, és csak ennek megalapozottsága esetén nyilváníthatta volna nyertesnek azt. Ezért a KDB megsemmisítette a BKV-eljárás lezáró döntését. A KDB megállapította még, hogy a nyertes ajánlatban több vezető életrajza hiányos, és szintén hiányosak a nyertes által az erőforrást nyújtó szervezetről beadott adatok is. Mindkettő hiánypótlással korrigálható.
Hasonló esetekben - amikor újraértékeléssel a jogsértés korrigálható - a KDB ritkán szab ki bírságot. Most - a közbeszerzés értéke miatt - indokoltnak tartotta az 1 millió forintos bírságot.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.