Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A Magyar Hírlap szerdai száma szerint gyanúsítottként hallgatták ki Debrecenben Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt a 2006-os zavargásokkal kapcsolatban.
Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitányt tegnap gyanúsítottként hallgatták ki a Debreceni Katonai Ügyészségen, a 2006-os tüntetések alatt elkövetett hatósági jogsértéseket vizsgáló nyomozásban - írja a Magyar Hírlap.
A rendőrtábornok ügyvédje, Gulyás Gábor megerősítette a lap információit, és elmondta, hogy ügyfele a gyanúsítással szemben panasszal élt, mert az szerinte megalapozatlan és törvénysértő. A védő hozzátette, hogy panaszukat majd a katonai főügyészség bírálja el. Többet az ügyről azonban nem kívánt nyilatkozni.
A Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetője, Kiss Attila alezredes az információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. A nyomozás érdekeire hivatkozva hárította el a kérdéseket, ezért azt pontosan nem lehet tudni, milyen bűncselekménnyel gyanúsítják a volt főrendőrt.
A Magyar Hírlap információi szerint ugyanakkor Gergényinek azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosító szám, amelyet parancsnoki utasításra vettek le magukról. Ez egy 2005-ös rendelkezés szerint törvénysértő.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.