50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
871, az eljárásokat akadályozó országgyűlési határozat hatályon kívül helyezését hagyta jóvá szerdai ülésén a kabinet - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az MTI-vel.
Kovács Zoltán elmondta: a közigazgatási apparátus a 2010 májusa előtti parlamenti határozatokat vizsgálta át, és 871 olyan határozatnak a hatályon kívül helyezését kezdeményezte, amely a hétköznapokban a különböző eljárásokban mind a mai napig gátolta a hatékony működést. A 871-ből 171 határozat még 1990 előtti, van közöttük egészen az 1950-es évekig visszanyúló avítt, értelmetlen rendelkezés is - tette hozzá, példaként említve a második havannai kiáltvány kiadása, a vietnámi nemzetgyűlés felhívása alkalmából született dokumentumokat és a forradalmi munkás-paraszt kormányról szóló határozatot. Eljárási ügyekben természetesen nem ezek okoztak nagy problémát, hanem több, rendszerváltás utáni szabályozás - jegyezte meg.
Az államtitkár hangsúlyozta, az egyszerű állam azt jelenti, hogy a felesleges jogszabályokat ki kell iktatni, ezért a kormány- és a miniszteri határozatokat is át fogják tekinteni. Emlékeztetett, a Magyary-terv egyik célja a magyar "jogszabálydzsungel" felszámolása.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.