Egyházi törvény: kell is az ezer fő igazolása, meg nem is

A szavazás előtt néhány órával a Fidesz alapvetően átírta a KDNP egyháztörvény módosításáról szóló javaslatát és benne maradt az a kitétel, hogy „legalább ezer természetes személy tag nevét, magyarországi lakóhelyét, aláírását tartalmazó ívet” is csatolni kell az egyházi nyilvántartási kérelemhez - írta pénteki számában a Népszabadság.

  • hvg.hu hvg.hu
Egyházi törvény: kell is az ezer fő igazolása, meg nem is

Az 1990-től érvényben lévő törvény mindössze száz támogató meglétéhez kötötte az egyházalapítást. A jobboldal elsősorban a gazdasági visszaélések, az úgynevezett „bizniszegyházak” elszaporodása miatt akart szigorítani a jogszabályon. A korábbi, KDNP-s képviselők által jegyzett előterjesztés három kategóriába sorolva 44 egyházat ismert el.

MTI/EPA

A Fidesz az utolsó pillanatokban olyan módosító javaslatokkal állt elő, amelyek lényeges pontokon változtatták meg a törvény tervezetét. A fideszes indítvány megszüntette az egyházak közötti kategóriákat, és az elismert egyházak számát 14-re csökkentette. A többi vallási szervezet esetében a bíróság helyett váratlanul a parlamentet ruházta fel döntési jogkörrel. Bár a húszéves működésről szóló kritérium megmaradt, az ezer tagra vonatkozó előírásról a Fidesz közölte, hogy – a kisebb vallási közösségekre tekintettel – kiveszi a törvényből.

Az egyik paragrafusból (amely az egyház nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat taglalja) valóban kikerült az ezer tagról szóló rendelkezés, az utána következő paragrafusban viszont (amely azzal foglalkozik, mit kell csatolni a nyilvántartási kérelemhez) benne maradt. Pillanatnyilag tehát úgy néz ki, hogy a törvény egyik pontja szerint nem kell ezer főt igazolni az egyházi státus megszerzéséhez, másik pontja szerint mégis kell.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.