A gyanú szerint a 39 éves nő szombaton kora délután előzetes szóváltást követően egy késsel hason szúrta a 61 éves férfit a Pest megyei Makádon. A sérültet egy fővárosi kórházba szállították, az orvos elsődleges véleménye szerint a férfi nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett - olvasható a közleményben.Mint írták, a nő az elfogását követően részben beismerte a cselekmény elkövetését, ezt követően a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának az elrendelésére.
Hasba szúrt egy idős férfit egy nő Makádon
Hasba szúrtak egy férfit a hétvégén Makádon. Az ügyben életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt folytat büntetőeljárást egy budapesti nő ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
Fejes Pétert megválasztották a legfőbb ügyésznek, megint összekapott Magyar Péter és Pócs János
Egy hétre kitiltották a parlament épületéből a HírTV két munkatársát
Magyar Péter: Pócs János csalt a szavazásnál
A miniszterelnök a házbizottság összehívását, és a fideszes képviselő „súlyos, arányos megbüntetését” kérte.