szerző:
MTI

Nyolcadik alkalommal szervez tábort hátrányos helyzetű gyerekeknek két nagykanizsai civil szervezet, amelyek idén horvátországi fiatalokat is vendégül látnak.

A tábort vezető Budavölgyi Kálmán tájékoztatásul közölte, hogy az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort a Nagykanizsai Civil Kerekasztal és a Zemplén Ifjúsági Egyesület működteti a gyermekszegénység problémájának megoldására. Egy általuk kidolgozott finanszírozási módszer segítségével - térségi támogatók bevonásával -, állami forrás nélkül szervezik a július 22-én induló programot.

A tábor központi helyszíne Zalamerenye, ahol az elmúlt években is a kultúrház adott helyet a gyerekeknek, és innen indulnak a különféle zalakarosi és keszthelyi programokra. A résztvevők kutyás bemutatón, könnyűzenei koncerten, hajókiránduláson, kézműves-, sport- és rekreációs foglalkozásokon szerepelnek. A nagykanizsai civilek gyermektábora idén először nemzetközivé válik, mivel a húsz résztvevő között két horvátországi fiatal is lesz.

A Fiuméból érkező diákok a civil kerekasztal partnerszervezete, a Baross Magyar Kultúrkör jóvoltából érkeznek Magyarországra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kósa: Nincs vége a NER-nek

Kósa: Nincs vége a NER-nek

Az okostelefonok hat legnagyobb veszélye

Az okostelefonok hat legnagyobb veszélye

Skót miniszterelnök: jövőre újabb függetlenségi népszavazást kell tartani

Skót miniszterelnök: jövőre újabb függetlenségi népszavazást kell tartani

Lakner Zoltán a Fülkében: Orbánnak megmutatták, hogy itt van egy fal

Lakner Zoltán a Fülkében: Orbánnak megmutatták, hogy itt van egy fal

Napokon belül piacra kerülhet a Huawei összehajtható telefonja

Napokon belül piacra kerülhet a Huawei összehajtható telefonja

Őrizetbe vette a rendőrség "az osztrák Józsefet" a világtól elzártan élt holland család miatt

Őrizetbe vette a rendőrség "az osztrák Józsefet" a világtól elzártan élt holland család miatt