"Nem tudtuk elhinni, hogy ez történt velünk" – mondta a mindennapi.hu kérdésére Horváth Kávai Árpád, a Golgota Gyülekezet egyik vezetője. "A törvényjavaslatot először mi is akkor láttuk, amikor megjelent a Parlament honlapján. Egy tavaly novemberi találkozón a pünkösdi teológián Fedor Tibor (a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztálya vezetője - KFB) azt mondta, hogy keresztény egyházaknak semmi félnivalójuk nincs, a „gyereket nem akarják kiönteni a fürdővízzel”. Későbbi találkozások során is hasonlóan kommunikáltak: jó keresztény gyülekezetnek nincs félnivalója, mert a cél az, hogy a nem hitéleti tevékenységet folytató egyházakat szűrjék ki" - tette hozzá.

Horváth Kávai Árpád elmondta: a módosítás idején már nem tudta pontosan, hogy mi a kormányzat célja: mert ami történt, az nem volt összhangban mindazzal, amit korábban mondtak. A többezres egyház vezetése számára egyrészt zavaró, hogy az előterjesztés szerint a bíróság szinte csak adminisztratív bejegyzési tevékenységet folytatott volna, ám a „puccs-törvény” eredményeképp most az eljárás átkerül a miniszterhez, a döntés pedig a parlamenthez. "A legnagyobb félelmünk az, hogy ezen túl minden döntés politikai játszmává válik. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy a cél az, hogy a lobbizást megszüntessék, amit azért nem értek, mert pont a parlament bevonása esetleg igényelhetné a lobbizást" – mondta a vezető.
"Az új törvényt diszkriminatívnak érezzük azokkal szemben, akik nem akarnak politikával foglalkozni. Mi semmilyen pártot nem támogattunk: sem passzívan, sem aktívan, és attól tartunk, hogy a Goglota gyülekezetnek most majd el kellene kezdeni politizálni vagy lobbistákat foglalkoztatni azért, hogy gyülekezet maradhasson" – fogalmazott Horváth.
A Golgota mindenesetre kérelmezni fogja az egyházi státuszt. A lap információi szerint többen kaptak már visszajelzést a kormánytól, hogy segítenek majd nekik a kérvényezésben.
További részleteket itt olvashat!