Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a munkálatok idejére lezárták az említett részt - a Földes Ferenc Gimnázium mögött -, de a közelben lakókat nem kellett kitelepíteni. Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője közölte: biztosították a helyszínt, amíg a szakemberek elzárták a vezetéket.
Gázszivárgás és utcalezárás Miskolcon
Gázszivárgás miatt lezárták Miskolcon a Batthyány utcát.

Schmidt Mária: "Évtizedekkel ezelőtt fel kellett volna venni Ukrajnát és Oroszországot az unióba"
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.