Az igazgatóság 10 emberrel és 6 mobilszivattyúval vett részt a védekezésben, az önkormányzat és a katasztrófavédelem szakemberei mellett - tette hozzá. A megyei katasztrófavédelem ügyelete arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szombaton 112 alkalommal riasztották a tűzoltókat, szinte kizárólag szivattyúzás miatt. Hozzátette: jelentős anyagi kár nem történt, és lakosságvédelmi intézkedésekre sem volt szükség Püspökladányban és környékén.
Kéthavi eső esett egy hétvége alatt Püspökladányban
Mintegy 110 milliméter csapadék hullott péntek délután óta Püspökladányra és térségére, ez körülbelül kéthavi csapadékmennyiségnek felel meg.

Antilopokat videóztak Mészáros cégének alcsúti telephelyén
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.