szerző:
Bors
Tetszett a cikk?

Halott eltartottjával élt egy fedél alatt egy asszony Somogyaszalón, hogy felvehesse az elhunyt kéthavi nyugdíját - írja a Borsonline. Azt nem tudni, hogyan halt meg az idős férfi, de az biztos: 340 ezer forintot vettek fel a nevében.

K. Lászlóné a fiát, Danit is hallgatásra kényszerítette, hogy megszerezze a 340 ezer forintos összeget - tudta meg a Borsonline. A 85 esztendős Tuli Ferenc már tíz éve élt az asszonnyal és a fiával, K. Danival, akkor kötöttek eltartási szerződést. Az idős férfi a gyerek pótapja lett.

Először a szomszédasszonynak lett gyanús, hogy az idős, beteg férfi már hosszabb ideje nem íratta fel a gyógyszereit, ezért a nő jelezte az önkormányzatnál, hogy valami nincs rendben. A nő, aki „elfelejtette” jelenteni Feri bácsi halálát, a későbbi kihallgatáson azt állította: zavart volt, ezért nem szólt senkinek.

Az elhunyt férfi 170 ezret kapott havonta, mert hadirokkant volt. Az áldozat fia szerint a nő már életében is kihasználta az idős férfit, és elvette tőle a nyugdíját.

Az asszony és a fia elmenekültek a faluból, állítólag Barcsra költöztek.

A rendőrség az idős férfi halálát közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. Arra kíváncsiak: történt-e csalás az elhunyt nyugdíjával kapcsolatban.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!