szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Másodfokú belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a hétvégén lehullott, rendkívül nagy mennyiségű csapadék miatt Püspökladányban, ahol folyamatosan szivattyúzzák a kertekből a vizet - mondta a Hajdú-Bihar megyei város polgármestere hétfőn.

Másodfokú a készültség Püspökladányban a belvíz miatt. Dombi Imréné (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint péntek délutántól egy napon át megállás nélkül esett, a hétvégén összesen 130 milliméter csapadék hullott a városra. Ez több mint kéthavi csapadékmennyiségnek felel meg, így egész utcák kerültek víz alá.

HVG

Három gócpont volt, ahol a kertek mellett lakásokba is betört a víz, de kiköltöztetni senkit nem kellett. Az önkormányzat szombaton is ügyeletet tartott, ahol a lakossági bejelentéseket fogadták.    

A polgármester beszámolt arról, hogy a tűzoltóság berendelte a szabadnapos munkatársakat is a vízelvezetési feladatok ellátására, de a regionális vízügyi igazgatóság szakemberei, az önkormányzat dolgozói és közmunkások is folyamatosan dolgoztak a hétvégén. Mint mondta, megoldódni látszik a helyzet. Dombi Imréné hozzátette, hogy hétfőn megkezdhették a víz elvezetését a termőföldekről is. Jelenleg a fertőtlenítés zajlik a korábban elöntött területeken, illetve folyamatosan mélyítik az árkokat, hogy a hétfő délutánra és estére várható újabb eső már ne okozzon hasonló károkat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!