A tavaszi országgyűlési választásokkal fordulóponthoz érkeztünk a Nethangulat mérések történetében: a Fidesz elsöprő győzelmének eredményeként április végére 14, májusban pedig további 3 ponttal nőtt a NetHangulat index (NHI), és az akkor mért 40 pont 2006 májusa óta a legmagasabb érték volt. Bár a következő hónapokban némiképp csökkent az index értéke, a korábbiakhoz képest bizakodó hangulat egészen október végéig kitartott: ekkor 36 ponton állt az index, alig valamivel alacsonyabban, mint a választásokat követően.
November azonban újabb fordulópontot hozott – arra ugyanis már ugyancsak 2006 óta nem volt példa, hogy az index egyetlen hónap leforgása alatt 7 pontot zuhanjon. A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormánydöntés jelentős hatással volt az internetes közhangulatra. A következő hónapokban – ha kisebb ütemben is – tovább csökkent az index értéke; és bár júniusban úgy tűnt, megfordul (vagy legalábbis megáll) a trend, az elmúlt hónapban ismét 2 pontos esést mértünk. A júliusi 20 pont a legalacsonyabb érték a választások óta, és 3 ponttal a választások előtti pontszámot is alulmúlja.
Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy mivel a felmérés még július végén készült, így a gazdasági válság második hullámáról szóló hírek még kevésbé jelenhetnek meg az eredményben.
A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés a korábbi hónapokkal megegyező módon januárban is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok?

A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek. A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében (sőt az elmúlt öt évben) inkább borúlátó hangulat jellemezte, és még a választásokat követően is a pesszimisták voltak többségben. A tavaly márciusi mélypont idején a hazai netpolgárok 91 százaléka gondolta úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok; ez az arány a választások előtt márciusban 81 százalék volt, májusban viszont csupán 58 százalék. Az elmúlt háromnegyed évben 20 százalékponttal nőtt a pesszimisták aránya, így júniusban 85 százalék gondolta úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és csak a netpolgárok 11 százaléka volt ellenkező véleményen.
|
Magyarországon inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok? | | május | június | július | Optimista. Egyértelműen vagy inkább jól alakulnak a dolgok | 13% | 14% | 11% | Nem tudja megítélni | 4% | 4% | 4% | Pesszimista. Egyértelműen vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok | 83% | 82% | 85% |
|
Az index ezúttal a férfiak körében csökkent inkább, a nők körében alig változott, előbbiek (21 pont) azonban még mindig optimistábbak, mint az utóbbiak (19 pont), az életkort tekintve pedig még mindig az 50 felettiek a legbizakodóbbak (23 pont).
A következő egy év sem hoz áttörést
|
| Az ország jelenlegi helyzete | Az ország helyzete egy év múlva | 2010. VIII. | 28 | 35 | 2010. IX. | 29 | 35 | 2010. X. | 30 | 35 | 2010. XI. | 27 | 31 | 2010. XII. | 26 | 29 | 2011. I. | 28 | 30 | 2011. II. | 26 | 27 | 2011. III. | 27 | 28 | 2011. IV. | 26 | 27 | 2011. V. | 25 | 25 | 2011. VI. | 26 | 25 | 2011. VII. | 25 | 24 |
|
A válaszadók a kutatás során nemcsak általánosságban, hanem egyes tényezők szerint lebontva is értékelték az ország jelenlegi és jövőbeli helyzetét. A megkérdezettek az iskolai osztályzatoknak megfelelően ötös skálán külön értékelték a demokrácia működését, a gazdasági helyzetet, az egészségügyi ellátást, a közlekedést, a szociális ellátást és az ország nemzetközi megítélését. Az ország helyzetét kifejező mérőszámok a NetHangulat indexhez hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak itt is az 50 tekinthető – az ennél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak.
Az ország helyzetére vonatkozó mutató korántsem írt le akkora utat, mint az általános közhangulatot jelző főindex. Ez az index a választások előtti hónapban 26 ponton állt, és ennél csupán 4 ponttal magasabb értéket tudott elérni az elmúlt egy évben: júliusban és októberben állt 30 ponton. Ehhez a maximumhoz képest az index július végén 5 ponttal állt alacsonyabban.
Jelentős változásokat figyelhettünk meg ugyanakkor annak az indexnek az alakulásában, amely az internetezők jövőbeli várakozásait mutatja. Ez az index a választásokat követően 38-39 ponton állt, és több mint 10 ponttal is meghaladta az aktuális helyzet mérőszámát, ami egyfajta csodavárásra engedett következtetni. Júliusban ez a mutató már csak 24 ponton állt, ami már alacsonyabb a jelenlegi helyzet mérőszámánál is. Mindez arra utal, hogy az internetezők már egyáltalán nem számítanak arra, hogy egy éven belül akár kismértékű javulás is lesz az ország helyzetében, sőt már a helyzet romlását tartják valószínűbbnek. Az egyes tényezőket megvizsgálva azonban árnyalódik a kép: az ország gazdasági helyzetét illetően még mindig számítanak kismértékű javulásra, de például a szociális ellátásban inkább csak negatív változásokra.
A vastagabb pénztárcába vetett hit még él
|
| Az egyén jelenlegi helyzete | Az egyén helyzete egy év múlva | 2010. VIII. | 46 | 54 | 2010. IX. | 46 | 52 | 2010. X. | 46 | 54 | 2010. XI. | 44 | 49 | 2010. XI. | 44 | 48 | 2011. I. | 45 | 50 | 2011. II. | 43 | 47 | 2011. III. | 44 | 49 | 2011. IV. | 43 | 47 | 2011. V. | 43 | 47 | 2011. VI. | 42 | 46 | 2011. VII. | 42 | 46 |
|
A felmérésben megkérdezettek ötös skálán értékelték saját jelenlegi és jövőbeli helyzetüket is: az anyagi helyzet, a munka (tanulás) és az emberi kapcsolatok tekintetében. Az egyéni helyzetet kifejező mérőszámok a korábbiakhoz hasonlóan egytől százig vehetnek fel értékeket. Középpontnak az 50-es érték tekinthető, amelynél alacsonyabb értékek negatív, a magasabbak pozitív előjelű helyzetértékelést vagy várakozást mutatnak. Az internetezők a vizsgált dimenziók közül emberi kapcsolataikat értékelik a legjobbnak és anyagi helyzetüket a legrosszabbnak. Ez a sorrend a felméréssorozat kezdete óta nem változott.
A személyes helyzetre vonatkozó indexre is igaz az, ami az országindexre, vagyis hogy a választások óta nem változott jelentősen: az elmúlt egy évben 43 és 47 közötti értékeket vett fel. A főindexszel és az országindexszel ellentétben ez a mutató júniusról júliusra nem változott, jelenleg 42 ponton áll.
A jövőbeli helyzetre vonatkozó mutató ennél 4 ponttal áll magasabban, vagyis az internetezők még mindig bíznak abban, hogy egy év múlva érezhetően jobban élnek majd, mint most – ha nem is várnak akkora változást, mint nyáron és ősszel.
Intézmények bizalmi indexe: nincs változás
|
| | június | július | változás | ENSZ | 5,5 | 5,5 | - | Alkotmánybíróság | 5,1 | 5,1 | - | Európai Unió | 5,1 | 5,1 | - | NATO | 5,1 | 5,1 | - | Bíróságok | 5,0 | 5,0 | - | Civil szervezetek | 4,8 | 4,8 | - | Ombudsmanok | 4,7 | 4,5 | le | Rendőrség | 4,6 | 4,7 | fel | Ügyészség | 4,5 | 4,4 | le | Egyházak | 4,0 | 4,1 | fel | Önkormányzatok | 4,2 | 4,0 | le | Köztársasági elnök | 3,3 | 3,1 | le | Kormány | 3,0 | 2,9 | le | Parlament | 2,9 | 2,9 | - | Politikai pártok | 2,4 | 2,5 | fel |
|
Az elmúlt hónapban a vizsgált intézmények egyikének sem változott a bizalmi indexe a hibahatárt meghaladó mértékben. Ebből adódóan a szervezetek sorrendje sem változott: a nemzetközi intézmények és az Alkotmánybíróság áll a lista élén, míg a köztársasági elnök, a kormány és a politikai pártok a sereghajtók.
A kormány presztízse egyébként egy egész ponttal elmarad a kormányalakításkor mért értéktől, de még mindig meghaladja a választások előtti szintet.
A felmérést az NRC 2011. július 27-31. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS-NRC InterBus kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.