Részegen gázolt halálra egy fiút, most őrizetbe vették

Őrizetbe vett a rendőrség egy 41 éves férfit, aki autójával ittasan elgázolt két 17 éves fiút a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kázsmárk és Léh község között vasárnap éjjel; az egyik fiatal a helyszínen meghalt - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság.

  • MTI MTI
Részegen gázolt halálra egy fiút, most őrizetbe vették

A halált okozó, ittas vagy bódult állapotban történt járművezetés bűntette miatt indítottak eljárást a 41 éves rásonysápberencsi férfi ellen. A gázoló az említett útszakaszon az általa vezetett személygépkocsival Léh irányába tartott, de nem az út- és a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét. Az út jobb oldalán elütötte a két 17 éves fiatalt, akik ott gyalogoltak.

A baleset következtében az egyik fiú a helyszínen meghalt, a másik nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A vizsgálat során a jármű vezetőjénél az alkoholszonda elszíneződött; a férfit őrizetbe vették.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.