Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Előzetesbe helyezett a mosonmagyaróvári kapitányság két szlovák férfit, akik a gyanú szerint Szlovákiából Magyarországra jártak nagy értékű autókat lopni.
A megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán elmondta, hogy a napokban polgárőrök igazoltattak két férfit Hegyeshalomban, akik egy nagy értékű, osztrák rendszámú autó mellé parkoltak le. Eközben arra figyeltek fel, hogy egyikük megpróbál szabadulni attól a kulcstartótól, amelyen, mint később kiderült, öt kocsilopáshoz használatos úgynevezett nyers kulcs fityegett.
Autójukból később számos járműlopáshoz használható eszköz - csavarhúzó, villáskulcs, kesztyű - került elő.
A 39 és 60 éves férfiakat gépkocsilopással, gépjármű önkényes elvételével, gépkocsifeltöréssel gyanúsítják - közölte a sajtóügyeletes. Hozzátette: a térségben az utóbbi egy-másfél hónap során több értékes járművet törtek fel, illetve loptak el.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.