Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa három hónappal meghosszabbította a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának előzetes letartóztatását – írta honlapján a Magyar Nemzet csütörtökön.
Galambos Lajos ügyvédje, Molnár Lajos az MTI-nek megerősítette, hogy a bíróság végzése szerint védence előzetes letartóztatását november 14-ig meghosszabbították. Az ügyvéd érthetetlennek nevezte a döntést, mivel ügyfelét bűnsegédként elkövetett kémkedéssel gyanúsítják. Ez pedig szerinte ugyanolyan "járulékos bűncselekmény", mint amivel Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminiszterét valamint Laborc Sándort, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatóját gyanúsítják, akikkel szemben a bíróság nem rendelt el kényszerintézkedést.
A volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség Szilvásy Györgyöt kémkedéssel, Laborc Sándort bűnpártolással gyanúsítja.
Molnár Lajos kiemelte: a csütörtöki döntés ellen azonnal fellebbeztek. Megjegyezte továbbá, hogy védencét pénteken hallgatják ki ismét a Budapesti Katonai Ügyészségen.
A Magyar Nemzet honlapján olvasható cikk szerint a Fővárosi Bíróság azzal indokolta az előzetes letartóztatás fenntartását, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén továbbra is fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye.
A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Szilvásy György és Laborc Sándor esetében ugyanakkor a bíróság helybenhagyta a korábbi döntést, amely velük szemben nem rendelt el kényszerintézkedést.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.