Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Eddig nyolcvannyolc feljelentés érkezett a Sziget Fesztiválra kihelyezett rendőrőrsre, főleg lopás miatt – közölte a rendőrség.
A feljelentések mellett 19 emberrel szemben intézkedniük is kellett. "Elsősorban a lopás, a rongálás és a garázdaság okoz problémát a fesztiválon" – mondta Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.
Eddig két kábítószer-terjesztőt sikerült elfognia a rendőrségnek, és egyiküknél jelentős mennyiségű tiltott szert találtak. Fülöp Valter beszélt arról is, hogy az idén angol, holland és német rendőrök is vannak a fesztiválon, illetve cseh, lengyel és osztrák rendőri vezetők tanulmányozzák azt, ahogy a BRFK a rendezvényt biztosítja.
A rendezvényen továbbra is gondot okoznak a sátrakat fosztogató, a gyakran kifejezetten e célból érkező bandák.
A sajtótájékoztatón Gregory Dorey brit nagykövet köszönetét fejezte ki a magyar és a külföldi rendőrök munkájáért, amit nagyon fontosnak nevezett, hiszen rengeteg külföldi van a fesztiválon. A rendezvényen egyébként négy angol rendőr járőrözik – tette hozzá.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum.
A színész lesz a következő Nagy Ő.