Négy elásott holttest vár azonosításra: a DNS-vizsgálat segít

DNS-vizsgálattal állapítható meg a legpontosabban az elhunytak személyazonossága, ám ez az eljárás normál esetben is legalább egy hónapot vesz igénybe, és rendkívül költséges – közölte Bajnóczky István, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Igazságügyi Orvostani Intézetének egyetemi tanára. A Csepelen elásva megtalált áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.

  • MTI MTI
Négy elásott holttest vár azonosításra: a DNS-vizsgálat segít

A professzort, az intézmény korábbi igazgatóját az MTI az ismeretlen elhunytak azonosításának módszereivel kapcsolatban kérdezte. Csepelen, egy erdős területről a múlt héten hantoltak ki több embert, akiknek az azonosítása még folyamatban van. Bajnóczky István arról beszélt, nem mindegy, hogy az elhunytak földi maradványai mióta vannak a föld alatt, és milyen állapotban találták meg őket. Elmondta, az eljárás első lépésében azt határozzák meg, hogy a csontok mióta vannak a föld alatt. Ennek azért van jelentősége, mert a hatóságokat csak az elévülési időn belül elhunytak maradványai érdeklik, például emberölés esetében.

A további eljárás során a csontokat vizsgálják meg, amelyek elárulják az elhunyt nemét, például a medencecsont jellegzetességei alapján. A csontok vizsgálatából, a "hosszú csöves csontok szivacsos szerkezetéből" 4-5 év eltéréssel meg lehet határozni az elhunyt korát, valamint 5-10 centiméter eltéréssel a testmagasságát is. Az izmok csontokhoz tapadásából a testalkatra lehet következtetni, arra például, hogy egy fejlett izomrendszerű atlétáról lehet-e szó vagy egy soványabb emberről.

A talajtól is függ az azonosítás sikere

A koponyavizsgálat során következtetni lehet az arcvonásokra is, és vannak úgynevezett "lágyrész-rekonstrukciós" eljárások is, de ez a professzor szavai szerint inkább szobrászművészet, mint igazságügyi orvostan. Elmondta, az FBI-nak van lágyrész-rekonstrukciós számítógépes programja is, amely 5-7 arcváltozatot rajzol meg a koponya alapján. Ez a program azonban – jegyezte meg – nagyjából 3,5 millió dollárba kerülhet, de létezik egy még fejlettebb is, amelyet el sem adnak. Közölte, DNS-technikával azonban már meg lehet határozni a csontból az illető nemét, és DNS-tulajdonságait, akár a több ezer éve elhunytak esetében is.

A professzor arról is beszélt, hogy az eljárásban a szakértői véleményeknek különböző fokozatai vannak, amelyek alapján megállapításokat tehetnek. Ezek a kategóriák: kizárt, lehetséges, valószínű, nagyon valószínű, bizonyossággal határosan valószínű és gyakorlatilag bizonyított.

MTI

Közölte, ha valakit elásnak, akkor a későbbi felismerhetősége nagyban függ a talaj jellegétől, a hőmérséklettől, valamint attól, hogy a halál bekövetkezte után mennyi idővel ásták el. Jelezte: savas talajban gyorsabban oszlik a holttest, míg hideg, nyirkos, agyagos talajban vagy jól szellőző, homokos talajban hosszabb ideig épen megmaradhat. Ez azonban így is legfeljebb néhány hónapot jelenthet, nem többet.

A hozzátartozók iszonyodnak

Kitért arra is, hogy a hozzátartozói azonosítás gyakran okoz tévedést, hiszen sokan annyira iszonyodnak a látványtól, hogy inkább gyorsan mondanak valamit. A bántalmazásra utaló nyomokat a lágyrészek szövetének vérbeszűrődésein lehet felismerni, ám ha már csak csontok maradtak, akkor általában csak azok sérülései, törései utalhatnak erre. Vízbefúlásnál kovamoszatok kerülnek a vérkeringésbe, így a vizsgálatok során még azt is meg lehet állapítani, ha – idegenkezűség esetén – az elhunytat nem abban a vízben találták meg, mint ahová belefojtották.

A professzor szerint több hét vagy hónap elteltével már nem lehet megmondani, élve temettek-e el valakit, vagy már halott volt, amikor elföldelték, persze ha nincs jellegzetes csontsérülése. Bajnóczky István arról is beszélt, hogy akiket nem tudnak azonosítani, az adott önkormányzatok temettetik el ismeretlen személyként, a nem és az elhalálozás lehetséges időpontját feltüntetve. Közölte, azért nem hamvasztják el őket, hogy a későbbi esetleges azonosítást, vizsgálatokat ne tegyék lehetetlenné.

Elmondta, majd minden település temetőjében van egy olyan rész vagy parcella, ahová az "ismeretlenek" kerülnek. A folyó menti településeken gyakran külön sorok is vannak, mert, mint fogalmazott, a Duna "importálja" a holttesteket.

Négy elásott holttest vár azonosításra

Mint arról beszámoltunk: Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója szombaton azt mondta, hogy eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a Csepel-szigeten néhány napja kihantolt holttestekkel összefüggésben. A rendőr ezredes azt megerősítette, hogy a gyanúsítottak egy részét a megkötözve földbe ásott, onnan saját erejéből kiszabadult erdélyi férfi által adott személyleírások alapján sikerült azonosítani.

MTI

A hatóságok a Csepel északi részén működő bűnbanda feltételezett vezetőjét is letartóztatták, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen állampolgárságú. A kihallgatáson macedónnak vallotta magát, ám ezt eddig nem sikerült hiteles dokumentumokkal alátámasztani – mondta Csizner Zoltán a sajtótájékoztatón, amelyen az újságírók a nyomozás érdekeire tekintettel nem kérdezhettek. Az NNI igazgatója "tényközlő nyilatkozatában" elmondta, hogy a négy holttestet még nem sikerült azonosítani, vizsgálják haláluk körülményeit és időpontját is.

Csizner Zoltán nem zárta ki, hogy a most előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak ahhoz az észak-csepeli bűnbandához tartoznak, amelynek három tagját tavasszal fogták el, a szintén előzetes letartóztatásban lévő bűnözőket fegyveres rablásokkal gyanúsítják a hatóságok.

A bűnügyről elsőként a Magyar Televízió Híradója közölt információkat, még csütörtök este. Másnap arról számolt be a hírműsor, hogy a macedón férfi mutatta meg a helyszínt a rendőröknek, és feltehetően nyomozási alkut ajánlott: azt mondta, mutat egy helyet az erdőben, ahol négy halott van elásva. Az általa megadott helyen találta meg az NNI a holttesteket. Az áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.