Egészséges kutyáját akarta elaltattatni egy nő

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást indított egy budapesti nő ellen, aki állatorvossal indokolatlanul akarta elaltattatni kutyáját – írta szerdán a police.hu.

  • MTI
Egészséges kutyáját akarta elaltattatni egy nő

Közleményük szerint a Tetovált Állatmentők Egyesületének tagjai tettek feljelentést kedden egy 45 éves budapesti nő ellen, aki korábban egy józsefvárosi állatorvosi rendelőbe vitte négyéves kutyáját, hogy altassák el. Az állatorvos szerint a kutya állapota ezt nem indokolta, ezért a hatályos állatvédelmi törvény figyelembevételével megtagadta az elaltatást.

Az adatgyűjtést végző rendőröknek több lakó elmondta, hogy az állat gazdája nem megfelelő körülmények között, bezárva tartotta kutyáját. Házkutatást tartottak a nő lakásán, és a kutyát átadták a hatósági állatorvosnak, ő pedig a Tetovált Állatmentők Egyesületére bízta. Az ügyben a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást – írta a police.hu.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.