Segélyt is felvettek a most elfogott uzsorások

Elfogtak négy, papíron segélyből élő uzsorást a Hajdú-Bihar megyei Komádiban. A házkutatás során fegyvereket, jegyzeteket foglaltak le. A gyanúsítottak lakásában komplett mini ABC volt, a termékeket uzsorás felárral adták hitelre.

  • MTI MTI
Segélyt is felvettek a most elfogott uzsorások

Négy, uzsorázásból élő embert fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Komádiban, sokszor 100 százalékos kamatra adtak hitelt, de az ügyben további gyanúsítások várhatók. Vékony Zoltán alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának alosztályvezetője csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: a hivatalosan szociális segélyből élő gyanúsítottak mintegy ötven családnak adtak kölcsönt, olykor 100 százalékos kamatra.  Elmondása szerint a házkutatások során fegyvereket - közte szamurájkardot és késeket -, valamint noteszeket foglaltak le. A jegyzetek között nevek és címek voltak több sértett adataival. 

A sértettek legtöbbször munkanélküliek és szociális segélyből élők voltak. Nekik alapvető élelmiszereket, továbbá alkoholt és cigarettát is árultak az uzsorások, jóval áron felül, az uzsorázás ezen válfaját több helyen boltocskázásnak nevezik. "Az egyik házban egy komplett miniábécét találtunk" - mondta Vékony Zoltán. 

Az alezredes közölte azt is, hogy a négy gyanúsítottnak saját "ügyfélköre" volt, és csak a saját "klienseikkel" foglalkoztak. Ők négyen - annak ellenére, hogy hivatalosan szociális segélyből éltek - feltűnően jómódúak voltak: márkás ruhákban és drága autókkal jártak - jegyezte meg. Mint mondta, az ötven sértett család közvetve több száz károsultat jelent, de a kárértékről még nincs pontos információ. "Most, hogy kivontuk őket a forgalomból, többen is tehetnek majd vallomást azok közül, akik eddig féltek a hatóságokhoz fordulni. Az ügyben további gyanúsítások várhatók, de a nyomozás még hónapokig tarthat" - tájékoztatott Vékony Zoltán. A két férfit és a két nőt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az uzsora-bűncselekmények mellett zsarolás miatt is eljárás folyik ellenük, bűnösségüket mind a négyen tagadják - mondta az alosztályvezető.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.