Borsa Csaba, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályályának vezetője elmondta, az autópályán, az osztrák határhoz közel, úgynevezett kitereléses rutinellenőrzést tartottak, ebbe "futott bele" a furgon, amelynek rakterében rábukkantak a migránsokra, akik palesztinnak mondják magukat.
Az elsődleges adatok alapján az embercsempész a szerb határ közelében vette fel a csoportot, és a Bécshez közeli Schwechatra tartott velük - mondta az őrnagy, hozzátéve: egyelőre a tolmácsot várják, hogy megkezdhessen a kihallgatás.
17 furgonban bujkáló palesztint kapcsoltak le az M1-esen
Illegálisan Magyarországra érkezett tizenhét emberre bukkantak a rendőrök péntek reggel az M1-esen Mosonmagyaróvárnál, egy furgonban.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.