Támogatták a Jobbik javaslatát Pest megyében

A Pest Megyei Közgyűlés tegnapi ülésén a többség támogatta a Jobbik azon javaslatát, hogy az önkormányzat éljen felterjesztési jogával és a megyék konszolidálásának első lépéseként kérje a miniszterelnöktől és a nemzetgazdasági minisztertől, a 2002 óta folyamatosan csökkentett illetékbevételek és megosztott személyi jövedelemadó megyéknél maradó arányának 2002-es szintre való visszaállítását - közölte a Jobbik.

  • OS OS
Támogatták a Jobbik javaslatát Pest megyében

"A javaslatot a Közgyűlés 22 igen szavazattal támogatta, így külön öröm számunkra, hogy a Jobbik hét képviselője mellett a Fidesz-frakció egy része is fontosnak érezte a megyei önkormányzatok megmentését. Örömmel látjuk, hogy a Fidesz egyes képviselői megértették: nem elég a szocialisták korábbi tevékenységével okolni a csődhelyzetet, tenni is kell ellene. Reménykedve várjuk a kormányzat döntését, akiket ezúttal már saját képviselőik is figyelmeztetnek: nagy a baj! Bízunk benne, hogy az ország vezetése megérti immár saját képviselőinek üzenetét" - írta közleményében a Jobbik Pest megyei közgyűlési képviselőcsoportja nevében Csanádi Gábor Ferenc frakcióvezető.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.