szerző:
MTI

Délutáni napközis foglalkozás keretében szervezhető meg alsó tagozaton a mindennapos testnevelés a most induló tanévben - írta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az általános iskolai intézményvezetőknek küldött levelében. Viszont 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van, amelynek nincs ehhez kellő infrastruktúrája.

A kormany.hu oldalon közzétett dokumentumban az államtitkár kifejtette: az új, nemzeti köznevelésről szóló törvény megjelenése előtt, a most induló 2011/2012-es tanévben az 1-4. évfolyamon tanulók számára - azokon a napokon, amikor délelőtti órarendjükben a testnevelésóra nem szerepel - a délutáni napköziben, annak óraszáma, pedagógus-létszámkerete és infrastruktúrája felhasználásával kerülhet sor a többletfoglalkozások megszervezésére. 

Hozzátette, hogy az e korosztályba tartozók országosan mintegy 80 százaléka veszi igénybe a napközit. Arra kérik az intézményvezetőket,  gondoskodjanak arról, hogy - az igazolt sportolók indokolt elengedését kivéve - valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon, "sőt tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt is vegyenek" a tanulók. 

Az oktatási államtitkár kiemelte: 2010-től a kormány egyik alapvető nevelési célkitűzése, hogy az iskolákban tanuló gyermekek fokozatosan hozzájussanak a mindennapos testnevelés lehetőségéhez. Az oktatásért felelős és a sportért felelős államtitkárság egyetért abban, hogy az iskolai testnevelés és a sport mint a 21. század egyik "rejtett tartaléka" olyan eszköztárként működtethető az iskolákban, amellyel az egészségnevelés, a szociális kompetenciák, a csapatmunka, az összetartozás, a felelősségtudat, a többiek iránti tisztelet, a problémamegoldás képessége egyaránt fejleszthető. 

Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának július 5-i ülésén jelentette be, hogy jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, s ennek megvalósítását létesítményfejlesztési programokkal kívánja segíteni a kormány. A főosztályvezető akkor hozzátette: a kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről a megegyezés már megszületett Czene Attila, sportért felelős és Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár között. Ennek értelmében a 2012/13-as tanévtől heti három délelőtti és két délutáni testnevelésórát tartanak majd a négy alsó osztályban, míg a felső tagozaton az első évben még csak az ötödikeseknél vezetnék be a mindennapos testnevelést. 

Közlése szerint 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van jelenleg Magyarországon, amely nem rendelkezik sportinfrastruktúrával. A feltételek javítása érdekében a sportért felelős államtitkárság négy régióban összesen nyolcmilliárd forint értékben ír ki hamarosan létesítményfejlesztési pályázatot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Greta Thunberg: Az üres szavaikkal ellopták az álmaimat és a gyerekkoromat!

Greta Thunberg: Az üres szavaikkal ellopták az álmaimat és a gyerekkoromat!

Megvan a klímaváltozás elleni orvosság, és ha jól csináljuk, győzhetünk

Megvan a klímaváltozás elleni orvosság, és ha jól csináljuk, győzhetünk

Meghalt három ember Pittsburgh-ben, mindannyiukon sárga karszalag volt

Meghalt három ember Pittsburgh-ben, mindannyiukon sárga karszalag volt

Istenítés-cunami: Irigylik a hívek az Orbánnal szelfiző olaszokat

Istenítés-cunami: Irigylik a hívek az Orbánnal szelfiző olaszokat

Borús, esős napunk lesz

Borús, esős napunk lesz

Új zsinagógát avattak Újlipótvárosban vasárnap

Új zsinagógát avattak Újlipótvárosban vasárnap