A műemlékké nyilvánítást Berki Zoltán térképész, a Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség ügyvivője kezdeményezte. Elmondta, hogy 2010-ig háromszor akarták bezárni a Győr-Veszprém közötti vasúti pályaszakaszt, megszüntetni "Magyarország egyik legszebb, ipartörténetileg és turisztikailag is felbecsülhetetlen értékű vasútvonalát".
Egy Európában is ritkaságnak számító hegyi vasúti szakaszról van szó. A Cuha-völgy 115 éves vasúti viaduktja valamint alagútja páratlan kulturális és ipartörténeti műemlék – tette hozzá.
Állomásépületet, bakterházat már nyilvánítottak Magyarországon is műemlékké, ám először fordult elő, hogy egy vasúti pályaszakasz legyen - 40 kilométeres hosszúságban - műemlék - mutatott rá az ügyvivő.
Elmondta, hogy szerezni akarnak majd egy-két nyitott vasúti kocsit, hogy nyáron azzal utazhassanak a turisták a Bakony legszebb tájaira.
Berki Zoltán szerint hiábavaló lett volna a kezdeményezése, ha nem áll mellé a kezdetektől fogva Kancsal Károly, Bakonyszentlászló jegyzője, a szövetség alelnöke, és nem mozgósítja Győrtől-Veszprémig a városokban és falvakban élő civileket.
Kancsal Károly elmondta: szeretnék majd kezdeményezni, hogy az állam adja ingyen az érintett önkormányzatok tulajdonába a vasút mentén lévő épületeket. 10-15 építményről van szó, állomásokról, bakterházakról, felvételi épületekről, amelyeket a települések hasznosítani tudnának, például turisztikai információs pontokként.
A műemlékké nyilvánításnak különösen a jövőre nézve van nagy jelentősége, mert garanciát jelent a vasút jövőbeli működtetéséhez is - mondta Bödecs Barnabás, a Bakonyvasút Szövetség elnöke.