"Nemcsak törvénysértő, de drága is" - segítséget kér Tétényi Éva

Illés Zoltántól vár segítséget szemétügyben Esztergom polgármestere, aki szerint a városban fizetendő szemétdíj nemcsak, hogy törvénysértő, de rendkívül drága is.

  • hvg.hu hvg.hu

"Esztergom Önkormányzata évek óta olyan szemétrendelet alapján szedi a hulladékszállítási díjat, ami egyszerre több jogszabályt sért. Évek óta jelzik az állampolgárok, hogy a városban fizetendő szemétdíj nemcsak, hogy törvénysértő, de rendkívül drága is" - közölte Esztergom polgármestere.  Tétényi Éva szerint a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal is megtette észrevételét az Alkotmánybíróság felé, hogy ezt a rendeletet semmisítse meg.

Az esztergomi képviselő-testület július 26-án újratárgyalta a rendeletet és módosította,  de alapvetően nem orvosolta azt a hibát, miszerint a szemétszállítási díjat Esztergomban nem a keletkező szemét mennyisége alapján, hanem főre számítják. Így ez az önkormányzati rendelet nincs összhangban sem Magyarország környezetvédelmi stratégiájával, sem az Európai Unió ide vonatkozó irányelveivel, valamint ellentétes a hulladékgazdálkodási törvénnyel is - áll a közleményben.

Túry Gergely

A polgármester szerint mindezek alapján az önkormányzat rendeletének aláírása és kihirdetése további jogszabályellenes végrehajtási helyzetet teremthet, ami miatt előzetes normakontrollt kér Illés Zoltántól, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkárától.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.