Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Őrizetbe vette pénteken a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Imhof Gábort, aki lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával kapcsolatos büntetőeljárás ideje alatt.
Az NNI 2010 áprilisában indított büntetőeljárást a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával kapcsolatban, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt. A police.hu-n megjelent közleménye szerint az NNI pénteken Imhof őrizetbe vétele mellett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettének megalapozott gyanújával is meggyanúsította, és indítványozza előzetes letartóztatását.
Az MTI úgy értesült, hogy I. Gábor a megrendeléseket még egyetemi vezetőként kapott VIP-kártyájának birtokában bonyolította le. Erre azért nyílt lehetősége, mert bár a gyanúsításával összefüggésben korábban visszavonták főigazgatói megbízatását, e jogosultságát nem szüntették meg. A volt főigazgató végül csak 83 ezer forint értékben tudott vásárolni, a Magyar Államkincstárnál ugyanis időben leállították a megrendeléseket.
A pécsi vesztegetési ügyben péntekig az NNI munkatársai 29 embert gyanúsítottak meg, akik közül ketten lakhelyelhagyási tilalom alá kerültek, a többiekkel szemben nem rendeltek el kényszerintézkedést.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.