A lap közlése szerint az ismert bűntettek még 2008-ban és 2009-ben történtek, a román ügyészség bő egy évvel ezelőtt bíróság elé küldte a vádlottak egy részét folyamatosan elkövetett csalás, befolyással üzérkedés, abban való cinkosság, illetve befolyás vásárlása miatt. Magyarországon azonban még javában tart a nyomozás a kiterjedt, szövevényes ügyben, amelynek szereplői a jogosítványra vágyó külföldi állampolgárokon kívül a főszervezők, a felhajtók, az utaztatók, a magyarországi iratokat beszerzők, gépkocsivezetés-oktatók, tolmácsok, vizsgabiztosok.
Jó pénzért vettek maguknak magyar jogsit analfabéta román állampolgárok
Tíz gyanúsítottja van Magyarországon a jogosítványüzletként ismert bűncselekmény-sorozatnak, amelyben jó pénzért analfabéta román állampolgárok jutottak hazánkban jogosulatlanul gépkocsivezetői engedélyhez - írta pénteki számában a Magyar Nemzet a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivőjére hivatkozva.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.