szerző:
MTI

Az LMP szerint a tehetőseket segíti a Fidesznek a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztésére vonatkozó javaslata – jelentette ki pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

A bankokat azért szorítják meg, hogy azok előtt nyissanak lehetőséget a végtörlesztésre, akik egyébként is képesek egy összegben visszafizetni a hitelüket – mondta a frakcióvezető. Szavai szerint a Fidesz „nem először és nem utoljára (…) úgy csinál, mintha megoldana egy problémát, közben pedig a felső réteget, a gazdagokat gazdagítja tovább”. A politikus szerint ha a devizahitelesek számára nem biztosítanak megfelelő likviditást ahhoz, hogy igénybe vehessék a végtörlesztés lehetőségét, akkor a lépés csak egy nagyon szűk réteg számára kínál kézzelfogható megoldást.

Hozzátette, ha az állam viszont biztosítja a hitelesek számára a megfelelő likviditást és sokan akarnak élni a lehetőséggel, akkor fennáll a veszély, hogy „pillanatok alatt összeomolhat a magyar svájci frank – magyar forint piac”. Egy ilyen eset lehetséges következményének nevezte a forintárfolyam jelentékeny gyengülését. Hozzátette, hogy egyúttal beindulhat egy pánikspirál, mert akik így sem képesek a végtörlesztésre, azok akár a jelenleginél is rosszabbul járhatnak.

Schiffer András az önkormányzati fenntartású iskolák állami kézbe kerüléséről azt mondta, hogy ez tovább növelheti az igazságtalanságot és a jövedelmi egyenlőtlenségeket. Kijelentette, hogy az LMP önmagában „nem tartaná ördögtől valónak” az iskolák államosításának tervét, ha ezzel párhuzamosan az állam növelné a GDP oktatásra fordított részarányát és csökkentenék a területi egyenlőtlenségeket.

A frakcióvezető úgy vélekedett, hogy ebben az esetben viszont nem erről van szó. Emlékeztetett arra, hogy már a szocialista kormányok alatt folyamatosan csökkent, az elmúlt évben pedig körülbelül fél-egy százalékkal lett alacsonyabb a GDP közoktatásra fordított részaránya. Véleménye szerint most pedig arról van szó, hogy „további elvonások lesznek, a Fidesz az elmúlt húsz év talán legbrutálisabb megszorító politikáját folytatja és (…) úgy vonják el a közösségek önrendelkezési jogát az iskolák felett, hogy közben nem betesznek pénzt, hanem kivonnak belőle”.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lift is lesz az 1,7 milliárdból megújuló szegedi dómban

Lift is lesz az 1,7 milliárdból megújuló szegedi dómban

Ahol a csapból is csoki folyik, dolce vita Székkutason

Ahol a csapból is csoki folyik, dolce vita Székkutason

Két nap alatt 300 kilométert autóztatták egy tévedés miatt a beteget

Két nap alatt 300 kilométert autóztatták egy tévedés miatt a beteget

Tatánál ismét bebizonyosodott, hogy nyitott sorompónál is jöhet a vonat

Tatánál ismét bebizonyosodott, hogy nyitott sorompónál is jöhet a vonat

Vonattal ütközött egy autó, késnek a szegedi vonatok

Vonattal ütközött egy autó, késnek a szegedi vonatok

Tömegkarambolt okozott egy autós az Üllői úton - keresi a rendőrség

Tömegkarambolt okozott egy autós az Üllői úton - keresi a rendőrség