Kánikulára készülhetünk kedden

Kedden országszerte derült, napos időre van kilátás, csak kevés felhő jelenhet meg az égen. Szerdáig kánikulai időre készülhetünk.

  • hvg.hu hvg.hu
Kánikulára készülhetünk kedden

Kedden hajnalban már többnyire derült lesz az ég hazánk fölött, inkább csak északkeleten lehet kevés felhő az égen. Mérséklődik a szél, 12 és 17°C közötti minimumokra van kilátás. Napközben országszerte derült, napos időre van kilátás, csak kevés felhő jelenhet meg az égen. Északon időnként megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél, 26 és 31°C közé emelkedik a hőmérséklet - jelenti az Időkép.

Szerdáig kánikulai időre készülhetünk, majd egy hidegfront mögött hűvösebb levegő érkezik hazánkban, ezért a hét második felére bár megszűnnek a 30°C körüli hőmérsékletek, kellemes hőmérsékletekre számíthatunk továbbra is, igaz a hajnalok hűvösebbek lesznek. Számottevő csapadék nem lesz.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.