szerző:
MTI

Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az augusztus végén az Amerikai Népszavában megjelent nyílt levelében írtak miatt, s "amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra" – fogalmazott Halász János államtitkár hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában.

A jobbikos Farkas Gergely azt kérdezte a kormánytól, hogy kezdeményezik-e a köztársasági elnöknél az író Kossuth-díjának megvonását. Halász János államtitkár a kormány nevében adott válaszában leszögezte: Kertész Ákos cikke elfogadhatatlan és védhetetlen, a kormány pedig visszautasít "minden rágalmat, amit Magyarországra, vagy a magyar népre mond bárki". Éppen ezért "Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie, amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra" – tette hozzá.

Az Amerikai Népszavában augusztus 29-én megjelent nyílt levélben Kertész Ákos úgy fogalmaz: "a magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: 'ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ'. De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!".

Kertész Ákos szeptember 2-án az MTI-nek úgy reagált: amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon. Szintén szeptember 2-án az Amerikai Népszava szerkesztősége az MTI-nek elküldött közleményében úgy reagált: a lap kiáll Kertész Ákos szólásszabadsága és írói szabadsága mellett, mert véleményük szerint "a cikkre adott negatív reakciók többsége gyűlölködő, antiszemita, rasszista és suttyó", s pontosan igazolja mindannak igazságát, amit Kertész Ákos leírt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Közigazgatási bíróságok: a Párbeszéd nem bízik a kormányban

Közigazgatási bíróságok: a Párbeszéd nem bízik a kormányban

Megint rajonganak Sissiért a filmesek – két sorozat is készül az életéről

Megint rajonganak Sissiért a filmesek – két sorozat is készül az életéről

Számokba fojtva – The Trousers-klippremier

Számokba fojtva – The Trousers-klippremier

Bátrat húzott a kapitány, összeállt a női kézilabda-válogatott

Bátrat húzott a kapitány, összeállt a női kézilabda-válogatott

Szétszedték a Microsoft erőgépét, és meglepődtek, mit találtak

Szétszedték a Microsoft erőgépét, és meglepődtek, mit találtak

Így tanított filmezést egy szíriai fiatal, miközben bombázták a városát

Így tanított filmezést egy szíriai fiatal, miközben bombázták a városát