"A védekezési munkákban való részvételre Tiszaroff polgármestere kért fel, és úgy tájékoztatott, hogy a vis maior alapból lesznek finanszírozva az általunk megelőlegezett költségek" – mondta Ferencz Imre cégvezető a Szolnok megyei napilapnak. A védekezés során nemcsak gépeikkel dolgoztak, hanem – ha kellett – csöveket is vásároltak az eredményes védekezéshez – tette hozzá.
Az elvégzett munkát a katasztrófavédelem "leigazolta", de miután az állam nem fizette ki az önkormányzatnak a teljes kármegelőzési és -elhárítási feladatokkal járó összeget, így a helyhatóság nem tudta rendezni a kft. számláját. A társaság tartozása emiatt és ez idő tájt halmozódott fel – olvasható a cikkben.
A településre már korábban kirendelt pénzügyi gondnok az Új Néplapnak úgy nyilatkozott: a kft. követelése jogszerű, annak behajtását polgári peres úton ugyan megkezdheti, de ő személy szerint a teljes pénzügyi rendezésre nem sok esélyt lát.