Vasvillával, gereblyével támadtak a rendőrökre, több évet kaptak

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt összesen 8 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Zala megyei Bíróság azt a négy vádlottat, akik rendőrökre fejszével, gereblyével, vasvillával támadtak – közölte a bíróság szerdán.

  • MTI MTI
Vasvillával, gereblyével támadtak a rendőrökre, több évet kaptak

A vádirat szerint a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság járőrei először 2009. július 31-én jelentek meg a zalaegerszegi családnál, hogy házkutatást tartsanak és elfogják egy lopássorozat gyanúsítottját, aki először szidalmazni, fenyegetni kezdete a rendőröket, majd fejszével is rájuk támadt.

Októberben a rendőrök a család egy másik tagját könnyű testi sértés gyanúja miatt kívánták előállítani. A korábbi tapasztalatok miatt 11 emberrel – köztük az intézkedést videokamerával rögzítő bűnügyi technikussal – jelentek meg a gyanúsított lakásán. A keresett személyt megtalálták, meg is bilincselték, de a házban tartózkodó nagy számú rokonság szidalmazni és fenyegetni kezdte a rendőröket. Kétségbe vonták az intézkedés jogszerűségét, lökdösték a járőröket, megrángatták a ruhájukat.

Egy nő és egy férfi fejszével, gereblyével, vasvillával, méteres vascsővel támadt a rendőrökre. A dulakodás az udvaron is folytatódott: meg akarták akadályozni, hogy a rendőrök elvigyék a gyanúsítottat, ezért eltorlaszolták a kijáratot, lefeküdtek a tolató rendőrautó mögé, sőt még egy gázpalackot is megpróbáltak felgyújtani.

A Zala Megyei Bíróság kedden hozott jogerős ítéletében Kolompár Anitát hivatalos személy elleni erőszakért és többrendbeli lopásért 3 év, Kolompár Róbertet 1 év hat hónap, két társukat pedig 2 év, valamint 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ügy másik két vádlottjának felfüggesztett börtönbüntetése már első fokon jogerőre emelkedett.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.