szerző:
Kovács István, Miskolc
Tetszett a cikk?

Többször előfordult, hogy azért rúgtak ki embereket a miskolci városháza intézményeitől, mert ellenzéki demonstráción vettek részt – mondta a hvg.hu-nak a város korábbi, szocialista polgármestere. Miskolcon az Orbán-kormány ellen szervezett tüntetést az MSZP. Mesterházy Attila lapunknak elmondta, ez csak az első volt a sorban, a szocialisták máshol is az utcára hívjék majd az elégedetleneket.

Egy nappal Orbán Viktor miskolci látogatását követően, pénteken tartott demonstrációt az MSZP városi szervezete a Városház téren. A borsodi megyeszékhely belvárosában háromezren gyűltek össze, bár Káli Sándor helyi MSZP-elnök szerint többeket igyekeznek megfélemlíteni.

Miskolc korábbi polgármestere arról beszélt a hvg.hu-nak, hogy „számos példa van arra, hogy akit egy ilyen ellenzéki eseményen lefotóztak, utána eltávolították a munkahelyéről”.  Káli Sándor szerint „Miskolcon ugyanaz az ámokfutás zajlik, mint az országban. A polgármesteri hivatal intézményeiből számos olyan szakembert váltottak le, akik saját területükön odáig kiemelkedőt nyújtottak. Helyettük a haverok, rokonok kerültek pozícióba.”

Napi gondok

A korábbi városvezető szerint Miskolcon mára a hivatal napi működése került veszélybe és „ennek köszönhető, hogy a város büdzséjéből kétmilliárd forintot zárolni kellett”. Az MSZP miskolci elnöke a vicc kategóriába sorolta, hogy a korábbi önkormányzat által megnyert és az új grémiumnak átadott 50 milliárd forint értékű pályázatokat most „átcímkézik és Új Széchenyi Terv logókkal látják el”. Káli szerint a csütörtökön átadott Bosch beruházást – melyet Orbánék saját sikerként könyvelnek el - a szocialista kormány egymilliárd, a város pedig több százmillió forinttal támogatta. A miskolciak nevében kifogásolta, hogy az „új vezetésnek ötlete sincs a városfejlesztésre és új munkahelyek teremtésére, egy évvel az önkormányzati választások után még mindig a visszamutogatás megy”.

Több ezren tüntettek Miskolcon a kormány ellen
MTI - Vajda János

Mesterházy Attila a Városház téren megjelentek számából azt a következtetést vonta le, hogy „sokaknál betelt a pohár, és egyre nő az elégedetlenség a kormánnyal szemben”. A pártelnök szerint a választások óta eltelt másfél évben mindenki arra várt, hogy a kampányban tett ígéretekből valami megvalósuljon. „Orbán gazdag, erős országról vizionált, de helyette a gazdagok és erősek országát építi” – mondta Mesterházy Attila. Nem látni az egymillió munkahelyet, nem történt meg a két hétre hirdetett közbiztonság javítás, de nem tapasztalható gazdaság növekedés és radikális adócsökkentés sem.

Utcára mennek

A miskolci tüntetés csak egy állomás volt, a következő időszakban egyre több helyen fogja utcára hívni az embereket az MSZP, hogy „megmutassák a kormánynak, milyen sok elégedetlen ember van, aki már most ajtót mutatna nekik”. „Hazug ígéretekkel lehet választásokat nyerni akár 2/3-dal is, de egy idő után az emberek rádöbbennek, hogy becsapták, hülyének nézték őket” - nyilatkozta  Mesterházy Attila.

A Gyurcsány Ferenccel kialakult újabb vitáról a pártelnök azt mondta: egy párt megújulása nem attól függ, hogy arról mit gondol egy politikus, senki nem sajátíthatja ki magának azt a címkét, hogy ő az MSZP megújítója. Ő egy radikális átalakításról szóló változatot terjeszt majd a kongresszus elé, amit 2/3-dal kell megszavazni. Annak „lesznek olyan pontjai, amelyek az elmúlt 20 év során fel sem merültek”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!