szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több ezren gyűltek össze a Kossuth téren a D-Daynek nevezett tüntetéssorozat részeként szombaton. Az első vezérszónok szerint nem valami ellen, hanem valamiért, a jövőjükért tüntettek a Parlament előtt. A demonstrációt Dopeman, a rapper vezényelte le. A beszédekben élesen kritizálták az új Alaptörvényt és a Munka törvénykönyvét is. A tömeg végül rendőri felvezetéssel indult át a Clark Ádám térre, ahonnan néhány beszéd meghallgatása után elkezdtek hazaszivárogni az emberek. Az ORFK szerint az eseményen tízezren voltak, a szervezők szerint 50-60 ezren.

A mintegy 70 szakszervezetet, civil és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység szeptember 8-án sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a munka világát érintő kilencpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg, és szeptember 29-én indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Daynek nevezett tüntetéssorozatukat. A résztvevők elsősorban az új adórendszer és a készülő új Munka törvénykönyve ellen tiltakoznak. A szervezők a demonstráció kezdetén felolvasták azt a kiáltványt, amelyet petíció formájában már eljuttattak a köztársasági elnökhöz. Ebben egyebek mellett a visszamenőleges törvényhozás megszüntetését, a társadalmi párbeszéd és a sztrájkjog, valamint a korábbi szolgálati nyugdíjrendszer visszaállítását követelik.

Kattintson folyamatosan frissülő galériánkért!
©

Szombaton délután egy óra körül a Kossuth tér szinte megtelt, tudósítónk szerint a villamossíneken is álltak demonstrálók, miközben több turistacsoportot is volt a környéken. "Hazug kormány, becsapott nép", "Ne a tőkét, engem védj", "Igazságos adórendszert", "Kenyeret, munkát", "Hazám földjén is száműzött vagyok", "Szóljatok a bohócoknak", "Ne feszítsd a húrt", "Ha ellopod a nyugdíjamat, pofán váglak" – a tüntetők ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel, sípokkal és kereplőkkel jelentek meg a helyszínen. Tudósítónk a szélsőjobb egy-egy képviselőjével is találkozott a gyülekező tömegben. A tüntetést végül tegnapi Facebook-bejegyzésének megfelelően Dopeman vezényelte le. A tömegben feltűnt Gyurcsány Ferenc és Schiffer András is.

Nem valami ellen - valamiért

A helyszínen több mint száz civil szervezet és szakszervezet gyűlt össze, a szónokok szerint az Alkotmány utca is megtelt. Az első buzdító szónoklatokban elhangzott: "semmilyen kormánynak nincsen kétharmada, csak a népnek van kétharmada, a kormány feladata pedig a szolgálat". "Mi most nem valami ellen, hanem valamiért gyűltünk itt össze, azért, hogy legyen jövőnk."

A tömeg "Orbán, takarodj" kiáltásokkal válaszolt, miután Dopeman azt mondta: "a kormányzati kommunikáció szerint az itt jelen lévő tüntetők és a szakszervezeti vezetők nem képviselik a munkavállalók érdekeit". "Orbán, ébredj fel!" – tette hozzá a rapper, majd elkezdték hallgatni a Pink Floydtól a The Wallt. Dopeman arra utalt vissza szavaival, hogy a kormányszóvivői iroda az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: Magyarország demokratikus jogállam, a kormány elismeri minden munkavállaló és szervezet alkotmányos jogát a sztrájkhoz, a tiltakozáshoz. Tüntetéshez minden szakszervezetnek és civil szervezetnek joga van, a kabinet ugyanakkor mélységesen sajnálja, hogy "egyes szakszervezeti vezetők nem az emberek érdekeit képviselik, hanem saját politikai ambícióikat helyezik előtérbe" – írták.

A kormány álláspontja nem változott meg az ország megújításával, átalakításával, egy új Munka törvénykönyve megalkotásával, valamint a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjakkal kapcsolatban – szögezték le, hozzátéve, hogy az ezekkel kapcsolatos törvény- és egyéb jogszabály-alkotási folyamat nem áll le, az a kabinet és az Országgyűlés szándékának megfelelően folytatódik. A kormányszóvivői iroda a közleményben kitért arra is, hogy a miniszterelnök és a belügyminiszter már eddig is több alkalommal egyeztetett az érintett érdekvédelmi szervezetekkel, a kormányfő legutóbb az elmúlt héten ült tárgyalóasztalhoz a legnagyobb munkaadói és a munkavállalói szervezetekkel; a konzultációk azóta is folyamatosak.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Az elmúlt húsz év, az elmúlt egy év

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke a Pink Floyd-sláger meghallgatása után elmondta: "sokakat azzal fenyegettek meg, hogy ha ma kijönnek ide közénk, akkor hétfőn inkább be se menjenek dolgozni. Pedig Magyarország itt van, Magyarország mi vagyunk" – tette hozzá. A szakszervezeti vezető hosszan kritizálta az új Alaptörvényt és a készülő Munka törvénykönyvét is. Utóbbit úgy jellemezte, hogy boszorkánykonyhában készül, és rabszolgasorra ítéli polgárait.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának egyik vezetője a rendezvényen arról beszélt, hogy az elmúlt húsz évben egy kormány sem tekintette többnek a közszolgálatot egy nagy és felesleges költségvetési tételnél, de szerinte az Orbán-kormány az eddigieknél is rosszabb, mert teljesen elzárkóznak az érdekegyeztetéstől. "Az elmúlt évben nagy volt a várakozás, ugyanilyen nagy most a csalódás. A kormány elvesztette társadalmi támogatottságának nagy részét" – tette hozzá. Nagy Navarro Balázs, a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának (KÖZSZAT) elnöke mindehhez hozzáfűzte: nincsenek jobb- vagy baloldali munkavállalói jogok, csak egyetemes jogok vannak.

Nagy Navarro a hvg.hu kérdésére azt is közölte: addig folytatják a tüntetéseket, amíg el nem érik a céljukat, vagyis hogy érdemi egyeztetések legyenek. A mostani tüntetést politikamentesnek nevezte, ezért meg is kértek mindenkit, hogy a pártokkal kapcsolatos transzparenseiket távolítsák el. Lapunk kérdésére, hogyan lehetséges, hogy az önkormányzati választások listáján szereplő Civil Mozgalom is a tüntetést támogató szervezetek között van, Nagy Navarro azt mondta, nem tudta, hogy létezik ilyen politikai párt, de fel fogja vetni ezt a kérdést.

A szakszervezeti vezető szerint a nép együtt legyőzhetetlen: "nem harcolni akarunk, hanem emberhez méltóan élni, megélni" – mondta. Székely Sándor pedig, az Egymillióan a demokráciáért egyesület társelnöke arról beszélt: "a kormány a szemünk láttára kormányozza szakadékba a hazánkat, a jövő pedig kiszámíthatatlanná vált". "Egy állandóan a nemzetről papoló csoport el akar minket szakítani egymástól. Egy évtizede dolgoznak azon, hogy családokat szakítsanak ketté, és barátokat fordítsanak egymás ellen. Nem hiszünk a diktatúrában" – tette hozzá.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
©

Mindeközben az egyik nyugdíjas érdekképviseleti vezető arról beszélt, hogy fennállásuk óta most vesznek részt először ilyen jellegű tömegmegmozduláson, éppen október elsején, az idősek világnapján.

Háttal a Parlamentnek

A tüntetés utolsó felszólalója Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke volt, aki arra figyelmeztetett: nem engedhetik, hogy ez az összefogás szétmenjen. Javasolta, hogy alakuljon meg a Magyar Szolidaritási Mozgalom, melyhez csatlakozhatnak szakszervezetk, civil szervezetek és állampolgárok is. "Teremtsünk egy jobb, demokratikusabb országot" – mondta. A demonstráció végén a tömeg hátat fordított a Parlamentnek és egyperces néma csenddel fejezték ki nemtetszésüket, tudósítónk szerint volt, aki be is mutatott. A tömeg ezután rendőri felvezetéssel indult el a Clark Ádám tér felé, hogy csatlakozzanak az ülősztrájkolókhoz.

A felvonulás békés volt, atrocitás nem történt, de a demonstrálók folyamatosan skandálták az "Orbán, takarodj", illetve az "Ébresztő" rigmusokat. A volt Roosevelt térnél tizenhét rendőrségi jármű, köztük mikrobuszok sorakoztak fel. A Lánchídnál Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a közoktatási törvény koncepciójának hátulütőiről beszélt, szerinte "a hatalom ideológiai nevelésének színterévé teszik az iskolákat", a koncepció alapján nem lesz szükség annyi iskolára és pedagógusra sem, a leépítés viszont nem szolgálja a gyerekek érdekeit.

Egy salgótarjáni pedagógus a hvg.hu-nak azt mondta, gusztustalannak tartja, amit velük csinálnak. "100-130 ezer forintot keresünk, elvontak minden járulékot és pótlékot, ingyen helyettesítünk, és most az Orbán-kormány még leépítést is akar" – fejtette ki tudósítónknak az 51 éves asszony, aki azt fontolgatja, hogy három diplomájával inkább külföldre költözik, mert ott jobban megbecsülik. Azt is elmesélte, hogy a gyerekek olyan szegények, hogy ennivalóra sincs pénzük, és többször elájulnak, ezért a sokszor a pedagógusok vesznek nekik ételt.

Simó Endre, a Magyar Szocális Fórum szervezője azzal viccelődött, hogy a jelenlévők fogják meg egymás kezét, és ostromolják meg a budai Várat, Kónya Péter pedig országvédelmi futóversenyt hirdetett.

A rendőri jelenlét tudósítónk szerint minimális volt, leginkább a forgalomelterelésben segédkeztek. Lezárták a környéket a gépkocsik elől, a BKV járművei módosított, illetve rövidített útvonalon közlekednek a demonstráció ideje alatt. A tüntetők hat óra felé elkezdtek hazaszivárogni, este fél hétkor a rendőrség megnyitotta a forgalmat a Lánchídon és a Clark Ádám téren.

A tiltakozások ugyanakkor nem érnek véget szombaton: a szervezők közölték, hogy vasárnap délelőtt menet indul a Clark Ádám térről a Sándor Palotához, majd a Széll Kálmán térre. Hétfőtől folyamatosan és határozatlan ideig forgalomlassító félpályás útlezárásokat is tartanak az ország különböző pontjain.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Óriási kártérítést fizet kényszermunkások után a Calgon és a Gucci tulajdonosa

Óriási kártérítést fizet kényszermunkások után a Calgon és a Gucci tulajdonosa

Ételfotó, wc-papír, a főnök arcképe – Mi lehet a legmeglepőbb ajándék a céges bulin?

Ételfotó, wc-papír, a főnök arcképe – Mi lehet a legmeglepőbb ajándék a céges bulin?

Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Vaddisznó agyara fúródott egy kutyába a Hajógyári-szigeten

Generációról generációra teremtjük újra az erőszakot

Generációról generációra teremtjük újra az erőszakot

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Androidos? Mostantól a számítógépéről is telefonálgathat

Újabb a NER-be bekötött építőipari érdekcsoport állt saját lábra

Újabb a NER-be bekötött építőipari érdekcsoport állt saját lábra