Furcsa postai küldemények, kábítószer a családi fotók mellett

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén a postai forgalomban már 100 millió forintot meghaladó piaci értékben talált kábítószert.

  • MTI MTI
Furcsa postai küldemények, kábítószer a családi fotók mellett

A NAV eddig 35 alkalommal, átlagosan hetente egyszer talált kábítószert a postaforgalomban - olvasható az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben. Az összesen 26 kilogrammnyi küldeményben 4 kilogramm volt kokain, 300 gramm heroin, illetve hozzávetőleg 22 kilogramm különböző partidrogok alapanyaga.

Legutóbb a NAV Észak-budapesti Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának munkatársai egy Kanadából érkező csomagban, családi fényképek mellett, 114 darab fehér tablettát is találtak. Az áruvizsgálatra kiválasztott csomagra a feladó csak annyit írt, hogy abban fényképek vannak, a küldemény felbontása után azonban ismeretlen eredetű, 63 gramm súlyú fehér tabletták kerültek elő. A helyszíni gyorsteszt azt mutatta ki, hogy a tabletták mindegyike amfetamint tartalmaz. A pénzügyőrök a postai küldeményt lefoglalták és visszaélés kábítószerrel bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tettek.

Nem csak postaforgalomban, hanem közúton is próbálkoznak a csempészek - olvasható a közleményben. A pénzügyőrök a beregsurányi határátkelőnél is találtak kábítószert. Egy belépésre jelentkező, német rendszámú autót vezető magyar férfi vámvizsgálata során a kábítószer-kereső kutya jelezte, hogy a férfi egyik bőröndjében lévő  műanyag dobozban kábítószer van. A flakonban lévő 200 gramm kábítószergyanús anyagról a helyszínen végzett teszt megállapította, hogy amfetamint tartalmaz. A pénzügyőrök a gyanús anyagot lefoglalták és kábítószerrel visszaélés bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek.

 

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.