Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: sokan fizettek be a kármentő alapba, így a tisztázás elsősorban az adakozók és a közvélemény megnyugtatását szolgálhatná. Az MSZP ezért azt várja, hogy a kormánypártok támogassák azt a javaslatukat, amellyel vizsgálóbizottságot hoznának létre az ügyben.Ezzel kapcsolatban a szocialista politikus kifejtette, hogy a visszaéléseket sugalló sajtóhírek mellett az MSZP szerint is vannak megválaszolandó kérdések például a bútorbeszerzésekkel, vagy azzal kapcsolatban, hogy néhány nap után az illetékesek miért döntöttek úgy, hogy - a 8 kilométerre lévő helyett - egy nagyjából 30 kilométerre fekvő bányából szállítják a dolomitot a helyreállítási munkákra.Gőgös Zoltán szerint a katasztrófa egyéves évfordulóján mindenki az áldozatokra emlékezik, de másnap folytatódnia kell a térség helyreállításának, a gazdaság fejlesztésének és a munkahelyteremtésnek azért, hogy az élet helyreálljon a devecseri térségben.Nagyítás-fotógalériánk a vörösiszap-katasztrófa emlékképeivel - kattintson a képre!Stiller ÁkosEzzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Mal Zrt. - amelynek vörösiszap-tározója egy évvel ezelőtt átszakadt - az egyik legnagyobb foglalkoztató a környéken, így "szóba sem jöhet", hogy befejezze tevékenységét. Szavai szerint ez társadalmi katasztrófát okozna a devecseri kistérségben, ahol most is az álláshelyek hiánya okozza a legnagyobb gondot. Aláhúzta, hogy az üzem technológiaváltása után az egy évvel ezelőttihez hasonló ipari katasztrófától nem kell tartani.Azzal kapcsolatban, hogy Kepli Lajos, a kolontári vörösiszap-katasztrófát vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság jobbikos elnöke szerint a Mal Zrt. vezetői és a regionális környezetvédelmi hatóság a felelős a tragédiáért, Gőgös Zoltán azt mondta: ezt nem tudja megerősíteni. Véleménye szerint a katasztrófa kiváltó okait nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, és a bizottsági elnököt is óvja a hasonló következtetésektől. Hozzátette, hogy a vizsgálóbizottság jelentése még nem készült el.
Elszámoltatná az MSZP az iszapömlés-adományokat
Az MSZP szerint egy évvel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után el kell számolni azzal, hogy mi lett a kárenyhítésre és a helyreállításra szánt magán-, állami és segélyszervezeti adományok sorsa, illetve azzal, hogy miként használták fel a kármentő alap forrásait.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.