Álnévvel csalt ki több százezer forintot egy férfi

Más nevét használva több embert és céget is megkárosított egy férfi, akit a veszprémi rendőrök a napokban Lovason fogtak el - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán.

  • MTI MTI
Álnévvel csalt ki több százezer forintot egy férfi
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított Szabó Zoltánként bemutatkozva burkolási, festési munkákra előleget vett fel, majd a munkát később csak részben, vagy egyáltalán nem végezte el. Egy alkalommal Veszprémben egy kft.-től 160 ezer forint értékű vésőgépet kölcsönzött ki, amelyet "elfelejtett" visszavinni; egy másik alkalommal egy veszprémi festéküzletben különböző személyek nevére vásárolt, a szállítólevelet Szabó Zoltánként írta alá, majd a vételárat nem fizette meg, így összesen 349 ezer forint kárt okozott.

A 41 éves férfit üzletszerűen, folytatólagosan nagyobb értékre elkövetett csalással gyanúsítják, kihallgatása során elismerte a bűncselekmények elkövetését. A rendőrség közlése szerint a férfi szabadlábon védekezhet, de a rendőrség feltételezése szerint az eddigieknél jóval több sértettje lehet az ügynek.

A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket a Szabó Zoltán nevet használó férfi hasonló módon károsított meg - közölte a sajtószóvivő.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.