Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A vasárnapi soproni időközi önkormányzati választás eredménye azt bizonyítja, hogy a szocialista párt a Fidesz egyetlen alternatívája a városban - mondta hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Kalmár István, az MSZP helyi elnöke.
Nyolcvan szavazattal kapott csak kevesebbet a szocialisták jelöltje, mint a Fidesz-KDNP-s helyi politikus, ami a győztes, de tavaly október óta jócskán megcsappant támogatottságú erő számára "erős figyelmeztetés", a szocialisták számára pedig kiugróan jó eredmény - hangoztatta.
Az, hogy a szocialista jelölt az egy évvel ezelőtti 24 helyett most a voksok 38 százalékát szerezte meg, "azt mutatja, hogy jól politizálunk, és szükség van alternatívára" - fogalmazott Kalmár István. "Az a célunk, hogy 2014-ben valódi alternatívaként, váltópártként tudjunk megméretődni" - fogalmazott.
A késő este kihirdetett eredmény szerint a 4103 választásra jogosultból 1033-an járultak az urnákhoz, a leadott voksok tíz kivételével érvényesek voltak. A győztes 465, a második helyen végző MSZP-jelölt, Varga Zoltán Gusztáv 385, a Városvédők Összefogtunk Sopronért Egyesület által támogatott Pruzsinsky Tamás 85 voksot kapott. A Jobbik színeiben induló Ladányi Sándort 60, Németh Lászlót (LMP) 28 választó támogatta érvényes vokssal.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.