szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ketten meghaltak, amikor egy autó és egy kisteherautó frontálisan ütközött hétfőn a Borsod megyei Nyékládháza és Emőd között, a 3-as főúton – közölte a rendőrség.

Az autó valamiért a szemközti sávba sodródott, és összeütközött a kisteherautóval. Az elsődleges adatok szerint a sofőr nem az út- és közlekedési viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét.

Az autóban ülő két fiatal meghalt. A másik járműben hárman sérültek meg, ketten súlyosan.

A rendőrség a helyszínelést hétfőn késő este fejezte be, majd feloldotta az útzárat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Meghalt három koronavírusos beteg Romániában, mert leálltak a lélegeztetőgépek

Meghalt három koronavírusos beteg Romániában, mert leálltak a lélegeztetőgépek

Felvásárolja a Microsoft az Apple Sirijét is fejlesztő Nuance-t

Felvásárolja a Microsoft az Apple Sirijét is fejlesztő Nuance-t

A Covid miatt még többen maradnak pszichiátriai ellátás nélkül, mint a járvány előtt

A Covid miatt még többen maradnak pszichiátriai ellátás nélkül, mint a járvány előtt