Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Csapadékos hetünk lesz, emellett pedig reggelente előfordulnak majd gyengébb fagyok is.
Hétfőn napközben nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól a Dunántúlon már kialakulhat kisebb eső, záporeső. Élénk lesz a nyugati, északnyugati szél. Reggel -2 és +6, délután 10 és 16 fok között alakulhat a hőmérséklet. Melegfronti hatás kezdődik – írja a köpönyeg.hu.
Kedden eleinte borongós idő várható, főleg a középső tájakon gyenge esőkkel, majd csökken a felhőzet. Az északnyugati szél átmenetileg viharossá fokozódik. 20 fok köré melegszik délutánra a levegő.
Szerdán marad a gyakran erősen felhős ég, nyugaton és keleten szórványosan, a középső területeken néhol alakulhat ki záporeső. Élénk lesz a nyugati szél.
Csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és több helyen fordulhat elő kisebb eső, záporeső.
Péntektől vasárnapig egyre szárazabb, ugyanakkor egyre hűvösebb időjárás valószínű. Reggelente gyenge fagyokkal, délutánonként is csak 13 fok körüli értékekkel.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.