Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Családi napközik is kiválthatják a kötelező óvodáztatást, ám a jövőben ezek működtetéséhez nem elég egy néhány hetes tanfolyam elvégzése, a családi napközikben dolgozóknak is szakirányú végzettséggel kell majd rendelkezniük - olvasható a Magyar Nemzet szerint a köznevelési törvény végleges tervezetében.
Az iskolák délután ötig kötelesek biztosítani a gyerekek felügyeletét, és a kötelező órákon felül kis csoportos tehetséggondozó, felzárkóztató foglalkozásokat kell tartani az általános és a középiskolákban - írja a köznevelési törvény tervezetére hivatkozva a Magyar Nemzet.
Az alsó tagozatban szükség esetén egyenként kell foglalkozni a gyerekekkel, és így kell eljárni az évfolyamot többedszer ismétlő tanulókkal is. A továbbképzési kötelezettségét nem teljesítő pedagógust a jövőben el lehet bocsátani és le lehet fokozni, a hat és a nyolc évfolyamos gimnáziumok, valamint a nyelvi előkészítő évfolyamok működését pedig szigorúbb feltételekhez kötik - többek között ezeket tartalmazza a lap szerint nemzeti köznevelési törvény kodifikált tervezete.
Ez a végleges változat, amit hamarosan hivatalosan is nyilvánosságra hoznak - írja a Magyar Nemzet. A tervek szerint a törvényjavaslat novemberben kerül a parlament elé, és még idén elfogadhatja az Országgyűlés.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.