Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megkezdődött az ukrán cigaretta csempészetével foglalkozó bűnszervezet tagjainak pere pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon; a gyanú szerint Képíró Imre és huszonnégy társa legalább 368 millió forint értékű dohányáru Magyarországra szállításában vett részt.
A terjedelmes, az ügyész által több mint egy órán keresztül ismertetett vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2008-ban megrendelőként csatlakozott egy magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú férfi által Ukrajnában irányított csempészszervezethez. A jól kiépített és szervezett, tagjait mobiltelefonokkal és adóvevőkkel felszerelő társaság a cigaretta szállításához Németországból vásárolt autókat, és házilag tettek őket alkalmassá a nagyobb mennyiségű dohányáru fuvarozására.
A másodrendű vádlott, Fellár Sándor korábban határőrként dolgozott Tisztaberek községben, majd 2008-ban lett vezetője az egyik bűnözői körnek. Közvetlen kapcsolatba került az ukrán férfival és Képíró Imrével; a szervezetbe a magyar-ukrán határ közelében lévő települések lakosait - a büntetőper vádlottjait - vonták be, ők a határ túloldaláról érkező szállítmányok érkezését biztosították, átvételkor figyelték a rendőrjárőrök és a határőrök mozgását, segítettek a cigaretta szállítási útjának biztosításában.
A figyelői tevékenységért, illetve a sikeres közreműködésért az elsőrendű vádlott fizetett, a legkisebb szerepet betöltő figyelő előbb átlagosan 15 ezer, később már 20 ezer forintot kapott.
A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2009 tavasza és ősze között kilenc alkalommal több ezer doboz cigarettát rendelt az ukrán férfi vezette szervezettől, és ezeket később értékesítette. Képíró Imrét 2009. szeptember 9-én Fehérgyarmaton fogták el a rendőrök, miután autóját hátrahagyva gyalogosan próbált menekülni.
A Fellár irányítása alá tartozó társaság legalább hét alkalommal működött közre 179 ezer doboz cigarettának a zöldhatáron át Magyarországra csempészésében. Az elsőrendű vádlott lebukása után Fellár Sándor és a harmadrendű vádlott, Czibora Tamás - aki hasonló szervezettel vett részt a csempészetben - megállapodtak, hogy harmadrendű vádlott lép Képíró helyére. Ettől kezdve 2010 szeptemberétől a vádirat szerint három alkalommal hoztak be cigarettát.
A három férfi által irányított társaságok legalább 368 millió forint értékű, ukrán adó- és zárjeggyel ellátott cigaretta megszerzésében vettek részt - olvasható a vádiratban. A bűnszervezetek összesen huszonöt tagját sikerült leleplezni, a megyei főügyészség különösen nagy értékű, jövedéki termékre folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettével vádolja őket.
A pénteki tárgyaláson a vádlottakat hallgatták meg, a per hétfőn folytatódik a szabolcsi bíróságon.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.