Rendhagyó történelemóra a Magyar Rádió titkos bunkerében

Atomtámadás ellen épült 1952-ben a bunker, 1957-től egészen 1991-ig innen hallgatták le a rádió munkatársait, most megnyitották.

  • hvg.hu hvg.hu
Rendhagyó történelemóra a Magyar Rádió titkos bunkerében

A Magyar Rádióban dolgozók, köztük én sem tudtam arról, hogy 1952-ben egy titkos bunkert építettek az intézményben – jelentette ki Jónás István, az MR Zrt. vezérigazgatója az m1 Ma reggel című műsorában. Az objektumot most megnyitották a látogatók előtt, október 19-e és 21-e között 340 középiskolást várnak ide rendhagyó történelemórára, mely része a közmédia ünnepi programsorozatának - írja a hirado.hu.

Eredetileg arra használták volna a bunkert, hogyha Magyarországot veszély fenyegetné, onnan sugározták volna a rádió adásait. Erre a célra azonban sosem használták, helyette lehallgatóközpont lett.

A rendhagyó történelemórától azt remélik a szervezők, hogy megmozdul az érdeklődésük a korszak iránt, valamint jobban át tudják majd érezni a fiatalok, milyen volt az élet az '50-es években.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.