Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

"Gyurcsánynak most van esélye arra, amire kormányzása alatt nem volt"

Gyurcsány Ferencnek most van lehetősége arra, amire kormányzása idején nem volt esélye, arra, hogy polgáribbá tegye a baloldalt - mondta a Méltányosság Politikai Elemző Központ igazgatója a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző

Csizmadia Ervin - aki egy évvel ezelőtt cikkében is utalt arra, hogy a Demokratikus Koalíció Platform párt a pártban – a tegnapi ATV-interjút hozta fel a Klubrádióban, ahol Gyurcsány Ferenc többször is hangsúlyozta, hogy polgáribb politikusnak tartja magát, mint az MSZP tagjait.

A Méltányosság Politikai Elemző Központ igazgatója szerint a volt kormányfő 2004 óta cipelte magával azt a megoldatlan konfliktust, hogy a polgári értékeket nem tudta intézményesíteni az MSZP-ben. Az új pártban, ahol liberálisok és konzervatívok egyaránt lesznek, lehetőség nyílhat erre. A politológus szerint volt SZDSZ-esek és egykori MDF-esek is felbukkanhatnak. A következő időszak kihívása az lehet, hogy definiálják ezt a balközép politikát - tette hozzá.

"2014-ben nem leszek miniszterelnök-jelölt” – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este, ugyanakkor azt nem tartja lehetetlennek, hogy Bajnai Gordon lehet a demokratikus ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje, aki ellenben már többször kijelentette, hogy nem akar politizálni. Gyurcsány rajta kívül még Molnár Csabát, az MSZP-ből kiváltak tervezett frakcióvezetőjét említette a 2014-es miniszterelnök-jelölteket firtató kérdésre.

Nagyítás-fotógalériánk az átpártolásról - kattintson a képre!
Fazekas István